A
HARCOSOK
A világ a hátán hordott
egy torzszülöttet akit Eriknek hívtak. Elcseszett korcsként élte
életét hatalmas erővel megáldva. Egy nap meglátta a Harcosok
Bajnoksága című plakátot és részt akart venni rajta. Ahoz, hogy
bejusson részt kellett vennie 100 emberrel egy arénaharcban.
Természetesen hatalmas izmaival félperc alatt győzött. A sziget
ahová tart veszélyekkel lesz kikökezve. Erik azonnal szembe
találta magát Mellivel, aki egy szexi csaj. Mivel Erik ilyen kis
érzelmes pöcs, azonnal beleszeretett és elkezdett sírni. Első
harca Colossusal kezdődött aki egy 5 méter magas szörnymounstrum.
Hamar legyőzte, aztán visszament sírni szerelme Melli után. A
sziget másik felén Ricsi az izmos állat éppen legyőzte
Cyborgtitánt mi után ő is meglátta Mellit. Természetesen ő is
belezúgott és ő is sírt egy kicsit. Aztán megjelent a
Sötétpenge, aki egy izmos, erős és inteligens szuperharcos.
Legyőzhetetlen, rafinált és nem szerepel ebben a történetben.
Helyette itt van Roland, aki egy gyenge szar, viszont gyors.
Szuperzuhanótornádólábúcsávónak becézik, de a haverjai csak
Szupertitángyorstalpúistennek hívják. Ő is megpillantotta
Mellit, akinek már a neve sem tetszett neki és szart rá. Roland
első harca a Sötétcigánnyal kezdődött, aki bár bevetette
mesteri tolvajló erejét, legyőzte őt. A háttérben mindenkit
figyelt a harcosok között egy titokzatos, maszkos fájter, Ákos.
Félre húzodva, rejtett helyeken küzdött meg ellenfeleivel.
Legutóbb Mr.Total Powerrel küzdött meg. Semmit nem láttak a
harcból, Total darabokban volt a partokon miközben medúzák ették
holtestét. Teltek a napok, múlt az idő, az egyhetes verseny már
az 5. napnál tartott. Az utolsó 20 ember között van: Roland,
Erik, Ricsi, Ákos és természetesen Melli, meg még pár nyomorék.
A sors úgy hozta, hogy Roland harcol Mellivel. Ricsi és Erik nézte
a harcot, eközben persze sírtak és könnyeztek. Elkezdődött,
Melli elővette 2 méter hosszú rakétavetőjét a semmiből és
rálőtt ellenfelére. Hatalmas vakító villanás, lövések,
robbanás, BUMMMM!!!!! Hol a faszban van az a gyökér? Kérdi Melli,
Roland pedig egy másodperc alatt elvágja a nyakát a levegővel.
Ricsi és Erik oda sietnek, a csaj utolsó lehelletével csak ennyit
mond: Cső! Elkezdenek sírni és ezután nagyon feldühödtek,
halálos lehelletüket érezni lehetett a levegőben. Roland csak
nevetett majd gúnyosan megszólalt: most sírtok egy kurva miatt,
vagy harcolunk a következő fordulóban? Hahahahaha….
Ákos aki nem is volt itt
találkozott eddigi legerősebb ellenfelével, a Halálninjával. A
ninja felett egy hatalmas harci helikopterből ugrott ki és
megkezdődik a harc. Ákos bevisz pár rugás,t a ninja is
megsorozza, majd beveti a surikeneket. Az szép volt, de Ákos egy
kigyúrt skinhead állat. Rádob a ninjára egy tigris tankot aminek
az oldalán természetesen egy hatalmas horogkereszt van. Telnek a
napok, már a 6. napnál járunk és már szinte senki sincs a
szigeten. Az utolsó 4 harcos: Erik, Ricsi, Roland, Ákos. Az első
harc Erikkel és Ákossal kezdődött. Ákos kemény, de Erik is
izmos. A harc 13 óráig tartott, de Erik bevitte a végső ütést.
Eleredt az elős, talán az elvesztett szerelme iránti fájdalmakat
érzi belül vagy csak idegesíti az, hogy félmesztelen és esik rá
az eső? Nem lehet tudni, de egy valami biztos. Erik egy érzelgős
pöcs aki hihetetlen mennyire szánalmasan megy elbújni egy
barlangba. A következő harc: Ricsi vs. Roland! Izzasztó
küzdelemnek ígérkezik, Ricsi rendesen fel van dühödve Rolandra,
aki megölte Mellit. Egyből bele üt a földbe, felrepül az erdő
összes fája a levegőbe és darabokban hull a földre. Roland
gyorsan elmenekült, majd Ricsi háta mögé került és leütöttet
őt. Persze ez nem lesz elég, a harc 10 óráig tartott. Végül
Roland lefújta Ricsit jeges és fagyos lehelletével, ezzel
lefagyasztva őt. Megsorozta, majd a földre került, Roland
megnyerte a csatát. A 7. nap 7. órájának 7. percében kezdődik
el a finál meccs Roland és Erik közt.
Hiányzik még a barátnőd
te kis gyökér?
Beverem a pofádat te
ócska buzi.
Az lesz veled mint a
csajoddal, elvágom a nyakadat.
A harc hihetetlen mekkora
volt, akkora, hogy nagyon. Ütés, vágás, gyilkolás, lövés,
torpedók, tankok, kutyák, romák, mamutok és kígyok és ihaj
csuhaj. Ez már csak 7 óráig tartott, de Eriknek sikerült.
Sikerült neki felemelni egy hegyet, amit hozzá vágott Rolandhoz.
Elfutott persze és Erik háta mögé került, erre számított.
Roland a földön, Erikre már csak egy harc vár. A szponzor és a
cmívédő: MARTIN a báttya, a harcos.
- Te mit keresel itt?
- Én lennék ennek a
viadalnak a szponzora te nyomorék. Kettőnk közül mindig is te
voltál a rondább és a gyengébb is, ezt tudod jól. Most pedig
megöllek!
- Szeretném azt látni,
itt már nincs kegyelem, ó szerelmem Melli érted harcolok!
- Idióta nyomorék
pöcsharcos, nem vetted észre, hogy a kezedet eltörve sem hozhatos
vissza őt? Utána mész te buzi, a pokolfaszára!
A harc keményen
elkezdődött, Erik izmai hatalmasak, de az ősi családi fogást
csak Martin ismeri. A titkos fogás bevetéséhez ismerni kell a
szent ősi tekercset ami már évszázadok óta az Erik család
tulajdona. Martin elolvasta még kiskorában és ismeri az össze
fogást. Azt nem tudja, hogy Erikben már régóta benne van az ősi
családi erő, melyet 1000 évente egy rokon örököl. Esik az eső,
mert az drámai helyzeteket tud teremteni. Neki ftunak egymásnak,
egy villámcsapás belemegy az Erikbe. A titkos családi erő
aktiválódik, lazán szarrá veri Martint. Erre az esetre is volt
egy terve Martinnak, még pedig a Sikola kristály. Hihetetlen erőt
ad, de uralhatatlanná teheti a testét. Ez meg is történt!
- Erik kérlek ölj meg!
- Nem tehetem, szeretlek
báttyus!
- Te érzelmes buzi,
baszom azt az érzékeny seggedet, de nem tudom uralni magamat! Ha
nem ölsz meg akkor meghal mindenki!
Ebben a pillanatban jött
segíteni: Ricsi, Roland és Ákos. Ki lehet a 4. harcos? Melli volt
az, Roland feltámasztotta a titkos családi tekerccsel, mert az
melyik családnak nincsen? Erik a szerelme iránt érzett heves
vággyal és a félelemmel, hogy elveszítheti ha nem öli meg a
báttyát hát szembe szállt Martinnal. Megölte őt, vége van.
Ezután sírtak, sírtak és sírtak. Aztán röhögtek és
eltemették a hullát Martint. Persze senki sem annyira okos, hogy
gondolkozzon picit és használják Roland feltámasztó erejét. Két
nap után rájönnek erre és fel is támasztják a hullát.
Bazdmeg, de kibaszott
hülyék vagytok, itt rohadok már 2 napja!
Bocs, de bekaphatod, na
menjünk!
Így esett a viadal és a
történetnek vége, de mi történik ezután? Erik összejön
Mellivel és Ricsivel. Hármasban élnek együtt, eközben Ákos
megtalálja az ősi családi tekercsét és rájön, hogy képes
alakot változtatni. Martin hazamegy aludni. Roland a magányos
harcos elmegy és nem tart kapcsolatot senkivel, csak egyszerűen
elmegy kipihenni a harcok fáradalmait. Kalandos út áll majd még
előttük, de mik fognak történni? Ki tudja? Majd kiderül!
VÉGE VAN TE FASZ!